Home

Van egy pont, ami után a taktikai elemzések okafogyottá válnak. Amikor valamelyik magyar csapat találkozik egy erősebb ellenféllel, akkor szinte biztosak lehetünk abban, hogy elérjük ezt a bizonyos pontot.

Akik erre fogékonyak, már az első selejtezőkörökben láthatták, hogy valami nem stimmel. A legtöbb szurkoló persze elsősorban még mindig a végeredmény alapján próbálja értékelni a csapatok játékát. A máltai és észak-ír csapatok elleni továbbjutások valahogy így élnek a köztudatban: nehézkesen kiharcolt, ám megérdemelt továbbjutás nálunk jóval gyengébb ellenfelekkel szemben, akik a lelkesedésüknek köszönhetően hosszú ideig tartották magukat. Több bajom is van ezzel.

A focinak és egy csapat játékának több szintje van. Az egyik a játékstílus, amely nem más, mint a csapat stratégiai elképzelése a játék különböző fázisaiban. Hogyan támadjunk: rövid vagy hosszú passzokkal? Beadásokkal vagy kiugratásokkal? A széleken vagy középen? Mi a célunk védekezésben: csak ne kapjunk gólt? Szerezzünk labdát az ellenfél térfelén? Vagy csak a saját térfelünkön? És persze ugyanilyen fontosak az átmeneti fázisok is: labdaszerzés után kontrázzunk vagy tartsuk biztonságban a labdát? Labdavesztéskor megpróbáljuk visszaszerezni vagy gyorsan álljunk vissza védekezőalakzatba? Nyilvánvaló, hogy az adott fázisok stratégiai elképzeléseinek logikailag passzolniuk kell egymáshoz: pl. egy előreívelésekkel operáló, kevés aktív támadóval felálló csapat játékában valószínűleg nem fog megjelenni a labda gyors visszaszerzése. A játékstílus megvalósításának eszköze a taktika. Az nagyon szép dolog, ha egy csapat az ellenfél térfelén szeretne labdát szerezni, de a szándék nem elég: az edző részéről ez komoly tervezőmunkát, a csapat részéről pedig sok gyakorlást igényel. A játékstílus és a taktika megvalósítása pedig megfelelő játéktechnikát igényel. Hogy maradjunk a hosszúpasszos példánál: a hátvédeknek képesnek kell lenniük 30-40 méteres pontos passzokra, a csatároknak pedig tudniuk kell kezelni ezeket a hosszú íveléseket – de például egy Guardiola-csapatban ezekre a képességekre ritkán van szükség.

Kicsit összefoglalva: amikor két csapat játékát vizsgáljuk, ezt a háromszintű összehasonlítást érdemes elvégezni:

  1. a két játékstílus komplexitása, vagyis hogy hány lehetséges játékhelyzetre van stratégiai elképzelés
  2. a játékstílust megvalósító taktikai elképzelés, amely szinte minden esestben igazodik valamennyire az ellenfél játékához (ez a blog nagyrészt erről szól): itt a hibák esetén beszélhetünk edzői hibáról (pl. ha a taktika nem áll összhangban a játékstílussal) és a játékosok hibájáról is (ha a megfelelő taktikai elképzelést helytelenül valósítják meg – rossz helyezkedések, rossz döntések)
  3. a két csapat játékosainak technikai tudása, és egyéb adottságaik

Megítélésem szerint csapataink ellenfelei minden esetben kiforrottabb játékstílussal rendelkeztek, így eddig két dolog vitte előre a Debrecent, a Diósgyőrt és a Ferencvárost. Az egyik az, hogy az ellenfeleik taktikai hibákat követtek el a saját játékukban, a másik pedig a játékosaink egyéni képességekben mutatott fölénye. Számomra a játékfelfogásban való alulmaradás vereséggel ér fel, így egyik továbbjutásnak sem tudtam igazán örülni. A legtöbb szurkoló azonban nem így gondolkodik, ők egyszerűen megelégednek az eredménnyel. Az adott csapatok szurkolóit persze nem tudom ezért hibáztatni, de ne felejtsük el például a Ferencváros-szurkolók reakcióit: füttykoncert Máltán, a lelátó elhagyása a Rijeka ellen – még ha nem is tudatosan annak szánják, de végső soron ez a csapat stílustalanságának szól.

És végül eljön az a pont, amikor az ellenfél a játék mindhárom aspektusában felülkerekedik. Amikor az egyébként is komplexebb játékstílust a kimagasló technikai és taktikai tudás jeleníti meg. Akkor jönnek a nagyarányú vereségek, a szerencsésen megúszott kisarányú vereségek, és nagyon ritkán néhány hőstett. Mindegyikben az a közös, hogy nem szép, nem jó nézni, kínos.

És ezzel együtt jön a nagy sajtóvisszhang, nyilatkozatok tömege, és ezeken keresztül számunkra egy kis betekintés abba, hogy hol tart jelenleg a magyar futballfelfogás.

A Diósgyőr-szurkolók számára érthető módon elég kellemetlen ez az 5-1-es vereség. Pedig valójában nekik nem kell magyarázkodiuk ezt illetően, ennek ellenére az egyik gyakori védekezőreakció a különböző fórumokon az, hogy “más csapat is ennyit kapott volna”. Nos, ez szinte biztos, viszont a magyar foci számára ez nem jelent vigaszt. És egyébként is jó lenne már kicsit az eredmények mögé látni, hiszen egyáltalán nem az eredmény a fájó, hanem a meccs képe. Hozzátehetjük, hogy más csapat is így játszott volna – és ez igazán elkeserítő.

Itt van ez a videó, benne Szivics és néhány játékos nyilatkozata – kiváló kórkép a magyar labdarúgásról. Szivics rögtön azzal kezdi, hogy az első gólt egyéni hibából kapták. A riptorter később egy kérdésben állítja, hogy mind az öt gól egyéni hibának tudható be. Ez már elég nevetségesen hangzik. Amikor egy csapat végig kiszolgáltatott helyzetben játszik, amikor egy pillanatra sem érezzük, hogy kézben tartják a meccset, akkor érdemes a játékosokat egyénileg hibáztatni? Nem lehet, hogy a probléma forrása valahol máshol van? Persze igaz, hogy például az első gólt Németh Milán megakadályozhatta volna, ha négyesláncbeli helyét megfelelően veszi fel. De még egyszer: ha a folyamatosan kiszolgáltatott játékosok néhány helyzetet rosszul oldanak meg, akkor jogos rajtuk elverni a port? És ha egy kis szerencse és hősiesség folytán csak 3-1 lett volna a végeredmény, azzal jobban meg lennénk elégedve? Azt se felejtsük el, hogy már eleve a szerencsén múlt, hogy csak ennyi lett a vége. Elek Ákos szerint a 3-1 már elfogadható eredmény lett volna. Én viszont megint azt mondom, hogy ne hagyjuk magunkat megvezetni az eredmények által, hanem foglalkozzunk a játékkal. Mert akárhogy is nézzük, abban mérhetetlenül jobb volt a Krasznodar.

A csapatok játékstílusa

 

Támadás Átmenet támadásból védekezésbe Védekezés Átmenet védekezésből támadásba
Diósgyőr Nehéz megmondani. A játékosok nagy területen tartják az alakzatot. Passzolni így nem nagyon lehet. Hosszú, céltalan ívelések, elfutási kísérletek az oldalvonal mellett, kényszerítők. Minél hamarabb előrejuttatni a labdát. Semmi terv. A csapat támadóalakzata eleve lehetetlenné teszi az értelmes, gyors átmenetet. A magyar focira jellemző félreértelmezett letámadás. Nincs megtervezve. A szélsők el szoktak indulni, de megjátszásuk lehetetlen. A többiek nem segítenek megtartani a labdát. Sokszor rögtön a csatárt próbálják megjátszani.
Krasznodar Tempótámadás. Rövidpasszos játék, kis területen létszámfölény kialakítása, az egyensúlyából kibillentett védelem átjátszása egy gyilkos passzal. Mivel támadásban mindig létszámfölényben vannak a labda környezetében, ezért a labda gyors visszaszerzésére törekednek a passzsávok lezárásával. Kontrapresszing! Változó intenzitású és magasságú letámadás, többféle presszingcsapda elhelyezése. Szabályos labdaszerzés minél hamarabb. Ha van lehetőség, azonnal támadáskezdeményezés. Egyébként a labda biztonságba helyezése, támadóalakzatba rendeződés, és a támadójáték elindítása.

Próbáltam minél kevesebb taktikai megfontolást belevinni ezekbe a rövid leírásokba. Már ez a táblázat is megmutatja, hogy a Diósgyőr már a meccs előtt komoly hátrányban volt. Az egyetlen határozott elképzelést a védekezésben láthatjuk, az viszont sajnos taktikailag visszamaradott, labdaszerzésre nem alkalmas, és a végletekig reaktív.
A statisztikák alapján a Krasznodar feltételezhetően nem ilyen meccseket szokott játszani az orosz bajnokságban. Általában nem alakítanak ki labdatartási fölényt, a támadásokat sokkal kevesebb passzból próbálják befejezni. Ezen a meccsen a játék képe valószínűleg annak köszönhető, hogy a Diósgyőr átadta a játékterület nagy részét.

A Diósgyőr támad

Ilyen nem nagyon volt. A játékosok nagyon messze helyezkedtek egymástól. Már a középpályások megjátszása is komoly kihívásnak bizonyult. A nagy orosz nyomás alatt még arra sem volt idő, hogy egy valamirevaló hosszú labdát indítsanak. Furcsa volt a játékosok viselkedése. A védők sokszor keresték a rövid passz lehetőségét, és mintha próbálták volna elkerülni a hosszú átadásokat. A középpályások viszont nem támogatták őket, így összességében nehéz megmondani, hogy mi volt az elképzelés.

dvtk-tamad

Nagy távolság a játékosok között. Hova lehet passzolni?

dvtk-tamad2

A nagy orosz nyomás mellett arra sem volt idő, hogy egy rendes hosszú labdát meglőjenek.

Presszingcsapdák a Krasznodarnál

Álljon itt néhány példa a Krasznodar kifinomult, modern letámadásáról. Így könnyebb megérteni azt is, hogy a mi csapataink letámadásában hol jelenik meg a felfogásbeli hiba.

csapdaa1

A csatár hagyja, hogy a diósgyőri középpályás átvegye a labdát, majd rögtön a pálya széle felé kezdi terelni. A bal oldali két védekezőjátékos folyamatosan akadályozza az előrepassz lehetőségét, miközben segítenek a pálya széle felé terelni a támadót. Ez a nagy különbség a magyar és a valódi letámadás között. Itt a védekező csapat irányítja az eseményeket, és nem csak reagál a támadók mozgására.

csapdaa2

Egerszegi megcsinálta az egyetlen lehetséges passzt, és ezzel végérvényesn belesétáltak a csapdába. A labdás játékosnak hátra kellett fordulnia, balról pedig az oldalvonal akadályozza – a lehetőségek kezdenek egyre jobban beszűkülni. A jobbra vezető kiutat fokozatosan zárja le a három támadó – akarom mondani, védő.

csapdaa3

Hátrapasszolnak a leghátsó hátvédnek , aki legjobban tenné, ha jól előrebikázná a labdát. Vannak lehetőségek, de nagyon kockázatosak. Figyeljük meg, hogy több Krasznodar-játékos van a térfélen, mint diósgyőri. Egy labdavesztés lenne a legrosszabb dolog, ami itt történhet.

csapdaa4

A hátvéd mégis megpróbált egy rövid passzt, és ez lett az eredménye. Óriási létszámfölény és lendület. Jegyezzük meg itt azt is, hogy a Diósgyőr támadójátéka nagyon ellentmondásos volt. A középpályások helyezkedése nem támogatta a védők rövidpasszos elképzeléseit.

csapdab1

Ez egy másik csapda. Ismét hagyják, hogy a középpályás megkapja a labdát. A letámadást indító játékos villámgyorsan érkezik, hogy megakadályozza, hogy a támadó megfordulhasson a labdával.

csapdab2

Elkezdi a pálya közepe felé terelni. A két középpályástárs azonnal érkezik, hogy aktiválják a csapdát: lezárják az ellenkező irányt, és visszafelé terelik a támadót. Az orosz csatár már várta ezt, és nagyon koncentrál, hogy lecsaphasson egy hátrapasszra. Ennél a helyzetnél nem sikerült a labdaszerzés, de a diósgyőri játékos itt is gyanú nélkül sétált be a csapdába.

Konklúzió

A magyar labdarúgás egyre jobban lemarad. A játékfelfogásunk, a focihoz kapcsolódó gondolkodásmódunk nem megfelelő. Ez leszűrhető az edzői nyilatkozatokból, a pályán mutatott játékból, a szurkolói fórumok hozzászólásaiból. Néha olyan érzésem van, hogy a focit nálunk már senki nem akarja érteni. Összejön valaha a kritikus tömeg, amit majd nem lehet becsapni egyéni hibákra való hivatkozással, logikátlan magyarázatokkal, 19. századi gondolkodásmóddal?

Advertisements

4 thoughts on “DVTK 1 – 5 FK Krasznodar

  1. Eddig ez az egyik legjobb elemzés! Lenne néhány gondolatom, amit szeretnék veled megosztani, de lehetőleg nem publikusan. Kérhetek valamilyen elérhetőséget? Vagy adjak én e-mail címet?

  2. Sikerült jó helyre elküldenem az üzenetet? Kaptál sharpestsabre címről levelet? Megpróbáltam felkelteni az érdeklődésedet, egy ötletről, lehetőségről írtam neked. Valami olyasmiről van szó, amiből profitálhatna a hazai futball. 🙂

  3. lenne egy kérésem kontrapresszing, ha lehet… Írnál egy kicsit a területvédekezésről úgy alapból, tehát nem arról, hogy hogyan kellett volna másképp, meg ilyenek, hanem hogy mi is az a területvédekezés.

    Nagyom megköszönném.
    Üdv: én 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s