Home

Az A csoport második meccsén Mexikó válogatottja 1:0-ra legyőzte Kamerunt. Az eredmény nem tükrözi a pályán történteket: Mexikó óriási fölényben játszott, csupán a pontatlan passzok miatt nem alakítottak ki több helyzetet. Kamerun nem tudott nyomást gyakorolni a dél-amerikaiakra, akik teljesen hátraszegezték őket.

Formációk

Az idei vb-n sok csapattól várhatunk három hátvédes rendszert. Mexikó is közéjük tartozik. Védekezésben 5-3-2-t, támadásban 3-1-4-2-t használtak. A három hátvéd előtt Vazquez mintegy mélységi irányítóként játszik. A két wing-back Layun és Aguilar. Középen Guardado és Herrera játszott. Guardado inkább a pálya bal oldala felé mozgott, míg Herrera középen próbált előretörni. A középcsatár Peralta mögött a mozgékony Dos Santos próbált zavart kelteni.

lineup

Kamerun 4-1-4-1-es rendszerben játszott, ami védekezésben extrém módon összenyomódott a mexikói felállás hatására. Song játszott a védelem előtt. Enoh és Mbia sokat mozogtak előre, Mbia többször feltűnt a jobb oldalon is. A két szélső közül Moudandjo inkább befelé cselezett. Eto’o kezdetben nem vett részt aktívan a védekezésben, de később csatlakozott a többiekhez a középpályán.

Kamerun nem találja a fogást

Mexikó wing-backjei ellen az egész meccsen nem találták a megoldást. Az első percekben próbáltak magasra tolt leshatárral védekezni, tartva a keskeny 4-1-4-1-et. Ebben a felállásban nem tudták nyomás alatt tartani Vazquezt és a védőket, akik így könnyedén indították a védők mögé futó szélsőket.

Hamar kiderült, hogy ez nem célravezető. A továbbiakban Moudandjo és Choupo-Moting követték Layunt és Aguilart, egészen a védővonalig hátramentek velük. Bizonyos jeleneteknél a kameruni felállás így 6-3-1-nek nézett ki. Ezzel ugyan sikerült megoldani valamennyire a kiugró szélsők problémáját, viszont elvesztették a pálya közepét. A Mbia, Song, Enoh hármas nagyon sok futással próbálta védeni a középső területeket, de nagyon kevesen voltak ahhoz, hogy megfelelő fedezetet nyújtsanak a hátvédeknek.

mexikótámad

A mexikói csapat gyorsan járatta a labdát egyik oldalról a másikra. A három kameruni középpályás nem vehette fel velük a versenyt, így mellettük mindig hatalmas nyitott területek jelentek meg. Ezekről a helyekről Herrera és Guardado remek labdákkal lőtt be a védők közé. Dos Santos és Peralta könnyedén szakadtak el őrzőjüktől. A passzok pontatlansága miatt (ami talán a nagy esőnek is köszönhető) ezekből azonban nem alakult ki sok helyzet. De egy gólt azért így sikerült szerezniük.

Kameruni lehetőségek, támadások

Az afrikaik elsősorban a pálya szélén tudtak előretörni. A mexikói wingbackek nagyon elöl voltak, rajtuk kívül pedig más nem játszott a széleken, így az ő helyükön többször is sikerült megiramodnia valamelyik szélsőnek.

Ha sikerült túljutni a középpályán, akkor hátul már csak a három védő maradt. A háromból az egyik kimegy a labdás támadóra, így a kapu előtt már jó esélyekkel várhatnak a támadók egy beadást. Eto’o kapufájánál is létszámfölényben voltak a kameruniak a tizenhatoson belül. Azon kívül is volt néhány beívelé, de azokból nem alakult ki veszélyes helyzet.

Változtatások a második félidőben

Mexikó a Peralta-Chicharito cserét követően 5-4-1-re állt át. Dos Santos a jobb szélen játszott tovább. Ezzel egyidejűleg vissza is húzódtak, és inkább kontratámadásokkal próbálkoztak a továbbiakban. Kamerun így belejött a játékba, és jól járatta a labdát az ellenfél térfelén. A mexikóik egy idő után kcsit úgy érezhették magukat, mint ellenfeleik a meccs első felében: a középpályát nem tudják eléggé védeni, így a hátvédsornak nagy nyomást kellett elviselnie. Kamerun Webo beállásával 4-4-2-re váltott. A szélső támadók középre húzódása után már nagy jelenléttel bírtak a mexikói tizenhatoson belül. Azonban ez mégis csak egyetlen ígéretes kapurafejelést eredményezett, de igazán nagy helyzetet nem.

Kamerunnak a pálya közepén már csak két játékosa maradt. Így a meccs legvégén Mexikó még ki tudott alakítani egy nagy helyzetet, amit Hernandez fölé rúgott. Így a vége maradt 1-0.

Konklúzió

A kameruni válogatott végig passzív védekezésre volt kárhoztatva köszönhetően annak, hogy nem tudták megfelelően megakadályozni a mexikói wingbackek megjátszását. Mexikó így kedvére irányíthatta a játékot. Nagy réseket nyitottak a védők között és a középpályán. Ha kicsit pontosabbak lettek volna a kiugratásaik, több gólt is szerezhettek volna.

Kamerun főleg kontratámadásokkal próbálkozott. Ezeket a pálya szélén vezették, és beadásokból próbálták befejezni. Eto’o kapufáig jutott, és volt néhány ígéretes fejes, de összességében nem hordoztak magukban sok veszélyt.

A második félidő végén a mexikóiak feladták a labdabirtoklást, és visszahúzódtak. A kameruniak előtt így megnyílt a pálya, de komoly helyzetük ezután sem volt.

Mexikó Brazília és Horvátország dolgát is megnehezítheti. Kíváncsi vagyok, hogy vajon a brazil letámadás hogy működik ez ellen a játékrendszer ellen. Kamerun igazi erejét ez alapján nem lehetett felmérni. Ha a horvátok és a brazilok ellen nem szorulnak be, talán képesek lehetnek hatékonyabb támadójátékra is.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s