Home

kezdokElértük az Egervári-éra mélypontját, és nem mellesleg számomra ez volt a legnagyobb szégyen, amit szurkolóként valaha megéltem. Persze nem lehetett azt várni, hogy leiskolázzuk a románokat, de ennyire kilátástalan játékra alighanem senki nem számított. Hiába bizonyultunk gyengébbnek Kuvaittal és Csehországgal szemben is, — mindkét válogatott a románokéhoz nagyon hasonló stílusban játszott — nem tanultunk semmit azokból a meccsekből. A szurkolók és a sajtó azzal volt elfoglalva, hogy 1, 2, 3,… csatárral kellene-e játszanunk, hogy végre valami jó eredményt érjünk el. Ennél azonban sokkal súlyosabb problémáink vannak, amelyeket a bukaresti meccs után végre sok szurkoló fel is ismert.

A budapesti odavágón egy másik román válogatottal találkoztunk, akik néhány egyszerű sémával játszva döntetlent harcoltak ki ellenünk. Mi azon a meccsen sem tudtunk sok tudatos játékelemet bemutatni. Azóta eltelt több mint 5 hónap, és azt kell látnunk, hogy válogatottunk inkább visszafejlődött, míg a románok nagy átalakuláson mentek át.

4-4-2-ben álltunk fel, bár szerintem a 4-2-4 pontosabb leírás lenne. Dzsudzsák nagyon ritkán tartózkodott a saját térfelén, és Koman se nagyon igyekezett vissza. Az ábrán jól látható, hogy a bal oldalunk a szélen igyekezett az alapvonal felé, míg a jobb oldalon Koman inkább befelé mozdult, miközben Vanczák futott a szélen. Szalai folyamatosan próbált a középpálya felé mozogni. Szerintem ezt saját elhatározásból csinálta így, máshogy talán nem is juthatott volna labdához.

A románok akárcsak tavasszal, most is 4-2-3-1-ben álltak fel. Bourceanu és Pintilii lendítették támadásba a csapatot. A 4 támadó pedig rugalmas, sok mozgásos, helycserés játékot játszott.

A játékunk

Egervári stratégiája az volt, hogy stabil védekezésből kiindulva próbálunk meg gólt szerezni. Abból sejthető ez, hogy Korcsmárral a középpályán 5 védekező játékosunk volt a pályán. Azonban Guzmics óriási hibája után már a 2. percben egy új meccs vette kezdetét, ahol támadnunk kellett — volna.

Támadójátékunk gyakorlatilag nem volt. És nem azért, mert semmi nem jött össze, vagy mert pontatlanok voltak a passzok, hanem azért, mert a kapitánynak semmi elképzelése nem volt az egészről.

A labdának három útja volt a csatárokig:

  1. Kipasszolni a bal szélre Dzsudzsáknak, aki majd beadja (0 helyzet)
  2. Kipasszolni a jobb szélre Vanczáknak, aki majd beadja (0 helyzet)
  3. Bogdán, vagy valamelyik hátvéd előrevágja (0 helyzet)
roman-magyar-8_51

Egy jellemző játékkép. Dzsudzsák két védőjátékossal a nyakán. A többiek helyben állva várják, hogy legyen valami.

roman-magyar-13_09

Már a támadásépítés kezdeténél is ugyanez volt. Itt Guzmics keres játszótársat, de hiába. Kénytelen volt aztán előreívelni.

roman-magyar-45_17

Még mindig nem sok a mozgás. Hajnal (balról a második) és Szalai az egyetlen játékosok, akik tisztára játsszák magukat.

Hajnal beállásával kicsit változott a játék. Egervári azt az utasítást adhatta neki, hogy “kérd a labdát, aztán add tovább”, mert pontosan ezt csinálta — egyedüliként a csapatból. Bár ez nem igaz, hogy egyedül ő. Szalai egész meccsen próbálta magát tisztára játsszani, ezért sok labdát is kapott, azonban a többiek nem támogatták őt, így kénytelen volt sokat cselezni, amiből általában labdavesztés lett. Az volt az érzésem, hogy Szalai ezt saját elhatározásából csinálta, mert mindenki csak nézte a kis akcióit. Ilyenkor látszik csak igazán, hogy mennyire más felfogásban játszik, mint az Nb1-ben és a magyar utánpótlásban nevelkedett társai. Az ő esetükben talán még túlzás is játékfelfogásról beszélni.

Visszatérve Hajnalhoz. Igaz, hogy mindig megjátszható volt, és tovább is tudta adni a labdát. Azonban ezek a passzok zömében horizontálisak voltak, tehát semmivel nem voltunk velük előrébb. Knézy is említette egyszer, hogy vonalban már mindenol volt a labda, most már egy kicsit előre is kellene.

A románok támadójátéka

A románok nem játszottak bonyolult játékot. A támadásaik lényege az volt, hogy a csatár Marica visszaalép a középpályásaink háta mögé, a helyére pedig mélyégből érkezik valaki a mögötte játszó három játékosból — általában Stancu.

Ehhez persze nagyon kellett az, hogy nálunk a hátvédsor és a középpályássor között rendszeresen 15-20 méter távolság legyen. (Bár nem nagyon érdemes sorokról beszélni. Láncról pedig végképp nem).

A visszalépő Maricát mindig követte egy belső védőnk, így gyakran óriási lyukak tátongtak a védelmünkben.

Példa (13. perc – ebből nem lett gól, csak szöglet):

roman-magyar-12_08

Stancu itt éppen a bal oldalon volt. A labda Bourceanunál. Aztán történt egy Marica-Stancu helycsere — ez látható a képen. Maricát Guzmics rögtön követte, de ezzel nem nyílt elég nagy terület.

roman-magyar-12_11

Torje mutatja magát, és meg is kapja a labdát. Érdemes megnézni, hogy Koman, Korcsmár, Varga és Dzsudzsák nem vesz részt a védekezésben.

roman-magyar-12_13

Hoppá. Most esett le mindenkinek, hogy Maxim végig teljesen üresen állt. Torje odagurítja a labdát. Lipták pánikszerűen támadja meg Maximot, Stancut egyszerűen ott hagyva. Maxim Torjénak passzol, aki kapásból kiugratja a már fedezetlen Stancut.

A védekezünk nagyon magyaros volt. Az Nb1-ben nagyjából ez a standard. A világ többi részén azonban nem. Nézzük meg az első képet. Kb. a védősor helyén kellene lennie a középpályássorunknak, és mögöttük néhány lépéssel a hátvédeknek. A Korcsmár-Koman-Varga háromszög környékén pedig legalább az egyik csatárnak.

Még néhány helyzet:

roman-magyar-17_17 roman-magyar-13_29

Még néhány szó a magyar védekezésről

Ha az nem lenne elég, hogy a szélső középpályások gyakorlatilag nem védekeznek, és hogy a belső középpályások óriási távolságra vannak a hátvédektől, még azzal is problémáink voltak, hogy a négy hátvéd megpróbáljon pl. négyesláncban védekezni.

roman-magyar-69_33

Kádár mit keresett ott? Még ha legalább lenne ott egy román, de nem volt. Ha a jelölt helyen állt volna, akkor ez a gólhelyzet soha nem alakul ki.
És itt nem csak Kádár helyezkedése az egyetlen hiba. A védők egy helyben álltak. Vagy követniük kellett volna a támadókat a kapunk felé, vagy még korábban előremenni, és szűkíteni a területet.

roman-magyar-87_15

A harmadik gól előtti szituáció. Lipták kilép, a többiek pedig mit csinálnak? Elkezdenek hátrafelé sétálni. A láncvédekezésben az lett volna a megoldás, hogy kicsit Lipták mögé helyezkednek, hogy fedezzék. Kb. ezt mutatják a berajzolt nyilak. Ha ezt megtették volna, talán nem kapunk gólt, mert még ha át is jut Liptákon a román, Guzmics és Kádár még meg tudta volna állítani.
Persze akkor még mindig ott lenne az a jobbszélső jó helyzetben. Nos, ha a középpálya nem védekezik, akkor soha nem könnyű…

Még nem értünk a végére. Hátrányban óriási szükség lett volna arra, hogy a románokat már a saját térfelükön letámadjuk. A letámadás akkor működik, ha a csapat összehangolt módon helyezkedik a megfelelő helyekre. Ha valahol rés marad, akkor hiába az egész. Az összehangoltság a kulcs, éppen ezért ezt a feladatot sem sikerült megoldanunk. Sőt, végeredményben csak magunkat hoztuk nehéz helyzetbe, mert a rossz helyezkedés következtében a románok sokszor simán kihozták a labdát, és már közvetlenül a védősorunkra vezethették.

roman-magyar-18_58

Nézzük ezt a helyzetet. Itt elvileg egy letámadást csinálunk.

roman-magyar-18_58-graph

Ugyanez rajzon. Rat simán tudott passzolni. És lett volna két másik passz is, ami simán sikerülhetett volna.

roman-magyar-18_58-hipotezis

Ezen a rajzon mutatom, hogy mi lett volna a megfelelő helyezkedés. A labdához közel lévő játékosaink a passzsávokat zárják le. A Dzsudzsák-Varga-Böde hármas pedig a pálya túlsó felét birtokolja.

roman-magyar-19_00

Ez a kép a sikeres passz után készült. Szalai széttárt karral néz Vargára és Bödére. Ő ugyanis tudta, hogy hova kellene helyezkednie (pontosan ezért adott ki érte egy csomó pénzt a Schalke), de Varga és Böde miatt mégsem mehetett oda.
(Én az előző képen Korcsmárt tettem oda, ahova Szalai Vargát várta. Így is, úgy is megfelelő lett volna).

Konklúzió

Arról szóltak a hírek, hogy Egervári ezen a héten fokozott figyelmet fordított a taktikára. A látottak alapján én azt gondolom, hogy itt taktika helyett inkább stratégiát kell érteni (“ne kapjunk gólt”, “keményen!”, “párharc!”).

Taktikáról gyakorlatilag nem beszélhetünk. Egervári semmit nem talált ki, mindent a játékosoktól vár.

Ez egy vicc.

Azt is látni kell, hogy a csapatban Szalai az egyetlen, aki legalább valamennyire érti ezt a játékot. Ő próbálta valahogy menteni a menthetőt. Rossz lehet neki, hogy a válogatottnál dilettánsokkal van körülvéve.

Megbukott Egervári, a játékosok, az utánpótlásképzés, az edzőképzés. Egyszóval az egész magyar labdarúgás. Persze ez nem most történt, hiszen sokan már 20-30 éve is mondták ezt. Viszont a közvélemény most jutott el végre erre a megállapításra. A klubcsapatok európai kudarca, és a válogatott újabb bukása felnyitotta az emberek szemét.

Kíváncsian várom, mi lesz most a focinkkal, mert úgy tűnik, hogy most már mindenki valami nagy változást vár.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s