DVTK 1-1 Haladás: erős védelem, kevés támadó

 A Diósgyőr hasonlóan állt fel, mint a múlt heti, Eger elleni mérkőzésen. Tisza és Rudolf játszott csatárposzton, de utóbbi gyakran visszajött a középpályára. Elek és Takács játszott a középpálya közepén, mellettük Luque és Gosztonyi a széleken. A négytagú hátvédsor: Gohér, Kádár, Vadász, Vági.

A Haladás ezzel szemben a Siófok elleni meccshez képest merőben eltérő felállással kezdett. A sérült Simon és az eltiltott Iszlai helyett Szakály és Kalász játszott a középpálya közepén. Hosszú kihagyás után pedig visszatért a védelem bal oldalára Tóth Péter.

Az ő pályára lépésenek taktikai oka volt, hiszen Artner úgy döntött, hogy a Diósgyőr kétcsatáros játékára háromvédős rendszerrel válaszol. Nem először tette ezt, tavaly a Videoton ellen is láthattuk ezt a felállást. Andorka erre a meccsre kikerült a csapatból. Alighanem szintén taktikai megfontolásból.

Fehér, Guzmics és Devecseri volt a hátsó hármas; Schimmer és Tóth valamivel előrébb játszottak a széleken, de – főleg Tóth – elég védekező felfogásban. A pálya közepén Szakály és Kalász főleg Elek és Takács őrzésével foglalkoztak, de ha kellett, kihúzódtak a szélekre, hogy segítsék Nagy és Halmosi védőmunkáját.

Artner célja az volt, hogy esélyt se adjon a diósgyőrieknek helyzetek kialakítására. A három hátvéd egész meccsen mélyen játszott, és a Szakály-Kalász páros is inkább a védekezéssel foglalkozott. Ez azt jelentette, hogy a támadást kontrákból kell majd megoldani.

Diósgyőri támadások

A Diósgyőr támadásainak fontos eleme a játékosok mozgása. Rudolf sokszor lép vissza a középpályára, hogy így húzzon magával egy védőt, és Tiszának több területe legyen. Hasonló megfontolásból Luque a pálya közepe felé mozog, hogy a jobbhátvédet elmozdítsa, akinek helyére Gohér tud befutni. Mindeközben Elek próbál középen egyre feljebb jutni.

Ez az elképzelés jól működhetett volna egy szokványos, négyes hátvédsor ellen, de ebben az esetben kudarcra volt ítélve. Néhány apró lehetőségtől eltekintve csak távoli lövésekből és pontrúgásokból veszélyeztettek.

A Haladás saját térfelén általában 7 emberrel védekezett, de néha Nagy és Halmosi is gyakran hátrébb jött. A Diósgyőr így kénytelen volt sok emberrel támadni, arra is volt példa, hogy Vadász is a Haladás térfelén passzolgatott. Ilyenkor látszott, hogy van esély kontrák vezetésére.

Aktívabb volt a diósgyőri bal oldal, Gohér szinte a teljes szélt bejátszotta, de ez egyben nagyon sebezhetővé is tette azt. Különösen, ha Luque éppen behúzódott a pálya közepére. Ilyenkor Nagy Gábor teljesen egyedül maradt.

A Haladás védekezése

Minél magasabban szerez labdát egy csapat, annál könnyebb a gólszerzés. Ennek megfelelően a Haladás védelme Radónál kezdődött. A diósgyőri labdakihozataloknál Kádárt és Vadászt támadta. Itt gyakran besegített Nagy is, aki ilyenkor feljebb lépett. Szakály és Kalász Eleket és Takácsot presszionálta. Halmosi és Nagy közben igyekezett a szélsőhátvédekre is figyelni. Mivel kevesen voltak elöl, nem tudtak komoly nyomást helyezni a védőkre, így ebbe nem is öltek sok energiát.

Ha a Diósgyőr már előrébb jutott, akkor Radó hátrament Elek és Takács elé, hogy ezzel is nehezítse a diósgyőri labdajáratást. A gyorsasága mellett valószínűleg ez a védekezi készség az oka annak, hogy Andorka helyett ő volt ma csatár.

A felfutó szélsővédők miatt elengedhetetlen volt, hogy Halmosi és Nagy is kivegyék a részüket a védekezésből. Tóth és Schimmer hátrébb húzódva védték a széleket. Ha valamelyik oldalon fölénybe került a DVTK, Szakály és Kalász csatlakozott. Radó védőmunkája ebben is sokat segített, hiszen átvállalt egy kis terhet a pálya közepén.

Ha a szélsőknek mégis sikerült túljutniuk a wingbackeken, úgy a három hátvéd valamelyike nyugodtan ki tudott lépni, hiszen a két csatárt még így őrizte két védő. Az egyetlen probléma, hogy ezek a szerelési kísérletek gyakran szabálytalanok voltak, és egy ilyen szabadrúgásból egyenlített is a DVTK (persze, nem volt az olyan triviális lehetőség, de hát ez van).

Haladás-kontrák

A labdaszerzés után három lehetőség volt a támadásindításra: Radó, Halmosi vagy Nagy megjátszása. Amikor mélyen szerzett labdát a csapat, Radót indították. Sajnos ilyenkor ő is eléggé mélyről indult, és általában nem sikerült sem eljutnia a kapuig, sem megvárni a többieket.

Veszélyesebb helyzeteket hoztak Nagy és Halmosi megindulásai. A Diósgyőr szélsővédői ilyenkor lemaradtak, és így volt idő arra, hogy a jó helyzetben lévő Radót keressék a labdával (ilyen helyzet előzte meg a tizenegyest is), vagy arra, hogy megvárják, míg többen csatlakoznak az akcióhoz.

A támadójáték nem volt intenzív, a csapat nem vállalt nagy kockázatokat. Mondhatjuk, hogy a cél nem az volt, hogy eggyel többet rúgjunk, mint az ellenfél, hanem hogy eggyel kevesebbet kapjunk.

Ennek ellenére azért voltak jó lehetőségek, és pontosabb játékkal még több is lehetett volna.

Cserék

Tóth Péter valószínűleg nem bírta még a terhelést, így korán lecserélték. Helyét Halmosi foglalta el, az ő pozíciójára Ugrai szállt be, Szakály helyett Búrány jött be.

Szentes megunta, hogy csapata teljesen hiába próbálkozik, így játékrendszert is váltott. 4-3-3-as felállással próbálkozott a cserék után, de ez az utolsó negyed órában néha 4-2-4-gyé alakult.

Az utolsó negyed óra

A váltás ellenére nem igazán változott a játék képe. Bacsa okozott némi bonyodalmat Halmosinak, de még így sem alakult ki veszélyes helyzet. Abdouraman viszonylag szabadon tudott játszani, de hátsó védősor áthatolhatatlannak bizonyult.

Konklúzió

A Diósgyőr játéka meg lett fojtva, nem volt esélyük igazán veszélyes helyzetek kialakítására. A Haladás-kontrák több helyzetet hoztak. Pontosabb befejezésekkel nyerhető lett volna a meccs. Luque szabadrúgása ezzel szemben sajnos tényleg pontos volt.

A Diósgyőr próbált változtatni, de ez is hatástalannak bizonyult, hiszen effektíve csak több embert állítottak a csatársorba. Ennek kivédésére elég volt a 3-4-3-as felállás 5-4-1-be tolása.